Hernádi Zsolt az extraprofitadóról: Ha hagynak minket dolgozni, akkor lehajtott fejjel tudomásul vesszük
Nem áll helyre egy csapásra az üzemanyag-ellátás a Mol elnök-vezérigazgatója szerint.
Nem áll helyre egy csapásra az üzemanyag-ellátás a Mol elnök-vezérigazgatója szerint.
A miniszter véleménye nem változott, évek óta hangoztatja, hogy nem tetszik neki a Mol Campus.
A Mol a jövő épületeként jellemzi új székházát, a fővárosiaknak azonban már csak az első "felhőkarcoló" lesz, amit vagy szeretni kell vagy utálni. A mai nap mindenesetre az ünneplésé volt egy viharos időszak után.
Az ülésen az olajipari vállalat hosszú távú üzleti stratégiájáról, a gazdasági és energiaválságról, a szankciók hatásairól, illetve Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak.
Megelőzhette volna a kormány a benzinhiányt, ha nem próbálja átírni a közgazdaságtan törvényeit. Az európai olajembargó életbelépésének másnapján a nemzetközi fejleményekre hivatkozva kapitulált. A Mol vezérigazgatója szerint a teljes leürülés kényszerítette ki az ársapka elengedését, amit kedden éjjel fél 11-kor jelentett be rendkívüli kormányinfón Gulyás Gergely miniszter és Hernádi Zsolt Mol-vezér.
Benzinkrízisben van az ország, egyre komolyabb ellátási gondok vannak. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Hernádi Zsolttal, a Mol vezérével tartott közös, rendkívüli kormányinfót.
A szállítás felfüggesztéséről szóló döntés azonnali felülbírálatát kéri a Független Benzinkutak Szövetsége, amely szerint az ország, a vidéki lakosság, a gazdálkodók ellátása a tét.
Hiába tankoltak többet az emberek az olcsó benzinből, az csak részben ellensúlyozta a hatósági árazás hatásait.
Ady Endrét és Mike Tysont is idézve új, kétpólusú világrendet vázolt fel a Portfolio által szervezett Budapest Economic Forumon a Mol elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt szerint a Mol a kormányzati intézkedésekből származó bevétel felét adja a különadó és az üzemanyag-ársapka miatt.
Kritizálta a benzinárstopot a Mol elnök-vezérigazgatója, meg arról is beszélt, hogy szerinte az orosz gázról és olajról túl drága lenne leválni.
Európa és Oroszország elválása olyan, mint amikor férj és feleség hosszú idő után felbontja a házasságot, igaz, itt inkább érdekházasságról volt szó – írja véleménycikkében a MOL vezérigazgatója.
Miután Hernádi Zsolt több kormánytaggal egyeztetett, arról beszélt, hogy üzemanyaghiány lehet, ha marad az ársapka. A Mol-vezér ezért javaslatokat tett a kormánynak, és célzott arra, hogy milyen szigorítások képzelhetők el. Konkrét bejelentés a szombati, rendkívüli kormányinfón várható.
Jaksity György a Corvinus Egyetem diplomaosztóján azt kérte a fiataloktól, hogy harcoljanak ki valódi demokráciát Magyarországon. Ezt Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint "ízléstelenség" volt a diplomaosztón elmondani, bár elismerte, hogy Jaksity is elmondhatja a véleményét – csak nem feltétlenül ott.
A Mol-vezér Hernádi Zsolt szerint, ha az ársapka továbbra is változatlan formában fennmarad, akkor nem érkezik az országba import üzemanyag.
Grád Ottó azt mondta, az árstop állandó veszteséget jelent a benzinkutasoknak.
A Mol-vezér szerint régen túl vagyunk azon a ponton, ameddig a 480-as ársapka tartható volt.
A Világbank mellett működő washingtoni testület úgy ítélte: nem korrupcióval szerezte meg a magyar olajcég az INA-t.
Egy magántőkealaphoz került a Magyar Vagon Invest, de nem nehéz megtalálni a Mol-vezér érintettségét.
A Mol elnöke arról beszélt, hogy azért vezették be az üzemanyagkorlátozást, mert nem akartak olyan helyzetet teremteni, hogy valóban üzemanyaghiány alakuljon ki az országban, kiszolgáltatottá téve a lakosságot.
A Mol-vezére többségi tulajdont szerzett Szalay-Bobrovniczky Kristóf csehországi cégében.